Mi ad kitartást egy pedagógusnak, hogy hosszú évtizedeken keresztül ugyanazzal a lelkesedéssel végezze a munkáját? Erre a kérdésre is választ kaptunk az Év tanára egyik díjazottjától.
Kovalcsik István, az Eötvös József Gimnázium egykori oktatója és a Páter Bárkányi János Katolikus Gimnázium jelenlegi igazgatója. Középiskolai diákok sokaságát tanította, nemcsak szakmája szerinti anyagra, hanem a magyar irodalomra, kultúrára, történelemre. A vezetésével a Határtalanul középiskolai vetélkedőt is megnyerte az osztálya és kiemelkedő munkát végzett a fiatalok felkészítésében. Elhivatottságáért, szakmai munkája elismeréséért 2024-ben megkapta az Év tanára díjat. Vele beszélgettünk.
Hogyan fogadta, amikor megtudta, hogy Ön lett az Év tanára?
Természetesen nagyon örültem neki. Valóban itt most van egy olyan kis szűk részterület, amiért én tényleg sokat tettem, de úgy érzem, hogy rengeteg jó tanár van az országban. Az, hogy a munkámat elismerik egy díjjal, az egy nagy öröm volt számomra.
Hogyan fogadták a kollégák és a gyerekek?
A kollégák körében nem reklámoztam, a családtagok nagyon örültek és azok a diákok is, akikkel a legeredményesebb versenyzésben részt vettem. Tulajdonképpen ez hívta fel rám a figyelmet. Ha az ember ugye a háttérben dolgozik, a saját iskolájában, az egy nagyon fontos dolog, de nem biztos, hogy észreveszik és itt a Határtalanul verseny kapcsán figyeltek fel arra, hogy évről évre diákokat viszek és nagyon jól szerepelnek. Így kerülhetett a bírálóbizottság elé az életrajzom.
Miért fontos Ön szerint, hogy ilyen módon is elismerjék a pedagógusok munkáját?
Néha nagy ellenszélben dolgozik az ember, néha úgy érzi, hogy amit csinál, az pusztába kiáltott szó, vagy hogy így dobálom a palackokat a tengerbe az üzenetekkel és hogy aztán azt valaki majd egy elolvassa. Sokszor úgy találkozik az ember diákokkal, hogy később fog beérni az a munka, tevékenység, amit évek alatt végez. Ezért is fontosak ezek a díjak.
Mi ad Önnek kitartást ahhoz, hogy ugyanazzal a lelkesedéssel végezze a munkáját nap mint nap?
Időről időre azért érkeznek olyan visszajelzések, amik pozitív megerősítések, hogy igen, ez nem volt hiába. Lehet ez akár egy sikeres életpálya egy egykori diáktól, vagy egy osztálytalálkozó, amikor elmesélik, hogy ők hogyan élték meg a középiskolás éveket. Érdekes rácsodálkozni, hogy az ő oldalukról ez hogyan nézett ki. Nagyon gyakran tényleg ezek a közösségi élmények a fontosak. Tehát én a közösséget emelném ki. Közösséget kovácsolni – én ezt tartom a legfontosabbnak.
