A Határtalanul program jóvoltából budai tanárok is eljutottak a híres csíksomlyói búcsúra.
A pünkösdszombati esős reggel ellenére az idei búcsús nagymisére is több százezren érkeztek a Kis- és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltár elé a világ minden tájáról.
A csaknem fél kilométer hosszú, a Kárpáteurópa Utazási Iroda által indított Össznemzeti Zarándokvonat, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz utasai immár 17. alkalommal, minden évben felkeresik Erdélyt, a csíksomlyói búcsút és a történelmi Magyarország, az egykori Magyar Királyság 1000 éves határát. Az Össznemzeti Zarándokvonatot felmatricázott Tamási Áron-mozdony húzza a Székelyföldre. A 2024. évi program újdonsága: a 2 zarándokvonat először tesz meg egy teljes erdélyi kört.
Idén az egyik csíksomlyói zarándokvonat külön kocsijaiban utazhatnak pedagógusok a Határtalanul program keretében. A Határtalanul program elsődleges célja, hogy az anyaországi és külhoni magyar gyermekek közötti kapcsolatok kialakítását elősegítse és megerősítse. A külhoni magyar területekre szervezett kirándulások emellett hozzájárulnak a lokálpatriotizmus megerősítéséhez, elősegítik a külhoni magyarság megismerését, a földrajzi, geológiai, néprajzi ismeretek bővítését. Eddig mintegy 535 ezer diák vett részt a Határtalanul programban, amelybe kilencszáznál is több település kapcsolódott be.
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága lehetőséget biztosít a diákok mellett a pedagógusoknak is az összetartozás-tudatot erősítő tanulmányutakon való részvételre, hogy megismerkedjenek a külhoni területeken élőkkel, kapcsolatokat alakítsanak ki, a megszerzett ismereteket pedig oktatói munkájukban hasznosítsák. Az utak egyben lehetséges mintaútvonalak is a Határtalanul program osztálykirándulásaihoz.
A program keretében eddig már összesen csaknem 2000 pedagógus részére vált lehetővé tanulmányi utazáson való részvétel. A felkeresett úticélok között első helyen a legnagyobb régióként Erdély szerepel, amelyet a Felvidék, Horvátország és Vajdaság követ. Kárpátalja vonatkozásában a program jelenleg szünetel.
A négynapos nemzeti program csúcspontja pünkösd szombatján a 500 ezer zarándokot vonzó csíksomlyói búcsú, a Mária-ünnep. Másnap a történelmi Magyarország ezeréves határára jutnak el több ezernyi székely társaságában a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokai.
“Ezt a hangulatot nem lehet szavakkal leírni, de megpróbálom. Több százezer ember minden évben összegyűlik, hogy közösen vegyenek részt a szentmisén. Van, aki lóháton érkezik, van, aki gyalog, de a legtöbben – így mi is – vonattal. Csíkszeredáról Csíksomlyóra különböző útvonalakon lehet elmenni, mi most egy olyat választottunk, amit korábban még nem próbáltunk ki. Jövőre is jövünk” – mondta lapunknak egy zarándok.