2026. augusztus 15., szombat
31 C
Budapest

Csodás képeket készíthetünk Budán, de készüljünk csúszkálásra

Álomszép felvételeket készíthetünk Budán, ahol megmaradt a hó. Sajnos, ez igaz az utakra is.

Tudósítónk elmondta, hogy tegnap például a Vadaskerti úttal párhuzamos utcácskákon alig-alig lehetett a Hűvösvölgyi útra úgy feljutni, hogy ne csúsztak volna vissza a járművek – talán csak a négykerekes autók voltak kivételek. Bár azok sem feltétlenül: a Szép Juhászné környéke például éppen egy elakadt négykerék-meghajtású BMW miatt esett el az este olvasóink szerint.

Kellett persze bűvészmutatvány ahhoz, hogy nagyobb koccanások nélkül megússzuk a napot. De az is biztos, hogy még ma is vigyázni kell, hiszen jeges útszakaszokkal bőven találkozhatunk a 2/a kerületben.

Ahogy tartunk befelé, úgy folyamatosan már száraz területeket is látunk – amit tapasztaltunk, az a hegyekre igaz.

Aki most kirándul, arra számíthat, hogy a szórt fényben gyönyörű felvételek készülhetnek, igaz, némi csúszkálás árán.

Legfrissebb

Visszalépésre kéri a beruházót a II. kerület a volt Autóklub ügyében

A lakossági vélemények alapján a beruházási tervek jelentős csökkentését javasolja a II. kerületi önkormányzat a volt Autóklub területének tulajdonosának. Őrsi Gergely polgármester szerint a...

Egy vödörnyi is sokat számít: így segíthetünk önkéntes vízadással a II....

A II. kerületben a lakók is segíthetnek a fiatal közterületi fák öntözésében egy mobilalkalmazás segítségével. A kerület az önkéntes vízadással a Beeco programjához csatlakozott,...