Egy vödörnyi is sokat számít: így segíthetünk önkéntes vízadással a II. kerület fáinak a hőségben

A II. kerületben a lakók is segíthetnek a fiatal közterületi fák öntözésében egy mobilalkalmazás segítségével. A kerület az önkéntes vízadással a Beeco programjához csatlakozott, amely megmutatja, hol van szükség a fák locsolására.

A II. kerületben évente több száz fát ültetnek, amelyeket fiatal korukban kiemelt figyelemmel gondoznak. A három évnél fiatalabb csemetéket rendszeresen öntözik a kerület munkatársai, három és öt éves kor között azonban már szükség szerint kapnak vizet.

Éppen ezeknél a fáknál jelenthet segítséget a lakosság. A Beeco alkalmazásban bárki megnézheti, hol található a közelében olyan fiatal fa, amelynek jól jönne az öntözés. A locsolás elvégzése az alkalmazásban is jelezhető.

A programhoz már önkéntesek is csatlakoztak: a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Majoros András önkormányzati képviselő és további segítők a Slachta Margit rakparton néhány éve elültetett fiatal fákat öntözték meg.

A kerületvezetés szerint a három évnél fiatalabb fákat nem jelölik a Beeco felületén, mivel ezek öntözése folyamatosan biztosított. A három és öt év közötti fáknál azonban már jól jöhet a lakosság segítsége.

A vízzel is takarékosan bánnak

A II. kerület hangsúlyozza, hogy az öntözés során takarékosan bánnak a vízzel, ugyanakkor a fiatal közterületi fák locsolását a száraz időszakokban nem lehet elhagyni. A kerület emellett a cserjék, évelők és virágok életben tartásához szükséges öntözést is folytatja, a lehető legkevesebb víz felhasználásával.

Aki tehát szeretne segíteni egy közeli fiatal fa túlélésében, a Beeco alkalmazásban megtalálhatja a locsolásra váró fákat, majd az elvégzett öntözést is rögzítheti.

A helyes locsolásról, az önkéntes vízadásról és a Beeco használatáról további információkat a kerület tájékoztatása szerint a bejegyzés hozzászólásai között lehet találni.

Legfrissebb

Vízimedve Lokál: kézművesek, palacsinták, kutyák és salsa – a medve sem...

Salsa, palacsintasütő verseny, kutyáknak szánt különleges falatok és lakberendezési tanácsadás is várja az érdeklődőket szeptember 12-én a II. kerületi Nagy Imre téren. A Vízimedve...

Budára érkeznek a világ legjobb expedíciós filmjei

Szeptember 23. és 25. között a budai Cinema City Mammut ad otthont a Banff Hegyifilm Fesztivál budapesti vetítéseinek. A háromnapos eseményen kilenc filmet láthat a...