2026. július 1., szerda
28.3 C
Budapest

Idén is gyönyörű ruhákban vonultak fel a lovasok a Klebelsberg Kastélynál

Idén április 13-án rendezte meg a Nagyrét Alapítvány a II. kerület lovardáinak összefogásával a Gercse templom és a Klebelsberg Kastély között a Történelmi lovasfelvonulást.

A környékbeli lovasok idén is összefogtak: a Gercse templomnál gyülekeztek, ismét gyönyörű ruhákban, hogy 13:30-kor elkezdjék a menetet a templomtól a kastélyba.

Az esemény alapítója, Földvári-Oláh Csaba már az első alkalommal sem egy puszta felvonulásnak szánta az eseményt, és idén ugyanúgy a végcélnál, a Klebelsberg kastélynál várták a további programok a résztvevőket.

Lapunknak elmondta, hogy a természetközeli időtöltést szeretnék népszerűsíteni mindkét rendezvényükkel, a lovasfelvonulással és a Nagyrét Feszttel is. A mai rendezvényen a lovardák vannak a fókuszban, illetve a történelmi ruhák, amit kicsik és nagyok is örömmel viseltek a rendezvényen.

A hagyományőrzés a kulcs, és azáltal, hogy a Klebelsberg kastélyhoz vonulunk korhű ruhákban, a magyar történelem előtt is tisztelgünk. Ez egy olyan esemény, ami már a jól ismert II. kerületi események közé is bekerült, az emberek ismernek minket és évről évre egyre többen csatlakoznak” – mondta a főszervező.

Legfrissebb

Hűsítő pontokat nyitott a II. kerület a hőhullám idejére

A rendkívüli hőség miatt klimatizált hűsítő pontokat biztosít a II. kerületi önkormányzat, hogy a lakosok a legmelegebb órákban is biztonságos, hűvös helyen tölthessenek el...

Emberi testrészeket gyűjtött és emberhúst is fogyasztott egy II. kerületi férfi

Sokkoló ügyben nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája: egy 30 éves budapesti férfit fogtak el Budapest II. kerületében, akit emberi test tiltott felhasználásának...