Igen, dr. Lengyel Árpád nemcsak az elsüllyeszthetetlen, ám első útján mégis elsüllyedt luxushajó utasait mentette, hanem a Kapás utcai rendelőintézet főorvosa is volt. A fül-orr-gégészetet vezette, és ezt már emléktábla is tudatja velünk a rendelőintézet falán.
Dr. Lengyel Árpád a Carpathia hajóorvosaként 705 embert mentett meg a Titanic fedélzetéről, miután a luxusgőzös 1912. április 14-én előbb jéghegynek ütközött, majd másnap elsüllyedt.
A 136 évvel ezelőtt Pilismaróton született orvostól nem állhatott messze a kalandvágy. Miközben rezidensként a Szent Rókus kórházban dolgozott és mentőzött is, meglátott egy újsághirdetést, hogy angolul beszélő magyar orvost keresnek a Carpathiára, a patinás angol Cunard Line hajójára.
A Carpathia 1903. május 5-én Liverpoolból indult első útjára New Yorkba. Az akkori világ legnagyobb egykéményes óceánjárója volt, 1918-as elsüllyesztéséig az Atlanti-óceánon szállította az utasokat. Lévén kivándorlóhajó, a hajótársaság vezetői nem tartották haszontalannak, hogy a fedélzetén magyar személyzet is legyen. Ez volt az az időszak, melyről József Attila azt írta: kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk.
Lengyel Árpádnak nagyon megtetszett a hirdetés. 26 éves volt és nőtlen, örült, hogy végre világot láthat, közben még a szakmáját is gyakorolhatja. Megpályázta az állást, 1912 márciusában szerződést is kötött. A hajóval éppen visszafelé tartottak Európába New Yorkból, amikor 1912. április 15-én éjjel fél egy előtt öt perccel vették a Titanic vészjelzését. Az álmából felvert magyar orvost a harmadosztályon állították szolgálatba, így a fedélközbe érkező túlélők állapotáról először ő adott gyors és pontos diagnózist, ő döntötte el, kinek milyen orvosi segítségre van szüksége. 42 sebesültet részesített sebészeti ellátásban, sok volt a zúzódás és a törés. Sokan teljesen átfagytak, a legtöbben sokkos állapotban voltak. A Carpathia végül reggel 8 óra 50 perckor indult vissza a Titanic 705 egykori utasával a fedélzetén New Yorkba.
A mentésről Lengyel Árpád 1912. április 19-én így nyilatkozott a New York Times-nak:
„Az előző éjszaka sötét és ködös volt, de a katasztrófa éjszakáján nagyon tiszta, gyönyörű volt az idő. A kabinomból a fedélzetre jöttem Rostron kapitány hívására, aki a szörnyűség hírére minden segítő kezet a fedélzetre parancsolt, az addig sötét hajót fényár borította el. Megtettük az előkészületeket minden lehetséges elsősegélyhelyzetre. A fedélközbe voltam beosztva, amelyik a befogadóhely volt. (…) Az emberek, akik az első mentőcsónakban ültek, annyira át voltak fagyva, hogy tehetetlen állapotban emeltük őket a fedélzetre a fedélzetmester székének segítségével. Néhányuknak kávét, másoknak konyakot, átmelegítő masszázst adtunk. Bár orvos vagyok, aki hozzá van szokva szörnyű helyzetekhez és látványokhoz, minden képzeletet felülmúlt, amit láttam. (…) Néhányan estélyi ruhát viseltek, néhányan pizsamát, de mindannyian sokkos állapotban voltak, mint Mr. Daniel, egy philadelphiai bankár, akinek saját öltönyömet adtam oda. Sokan sebesültek voltak, feltehetőleg ugrás közben szerezték a sérüléseket. (…)
Sok olyan gyereket mentettünk ki a mentőcsónakokból, akiknek nem voltak ott a szüleik. Négy esetben történt meg az, hogy a gyermekek és anyák külön mentőcsónakban menekültek meg, és akkor találtak egymásra, amikor egyesítettük a menekülteket a fedélzeten. Találtunk négy férfit, akik 2-3 órát úsztak a jeges vízben (…) Bár ezek a férfiak automatikusan úsztak, és tartották ki a fejüket a felszín fölé, mentálisan azonban eszméletlenné váltak attól a felismeréstől, hogy megmenekültek. Amikor a fedélzetre emeltük őket, úgy tűntek, mintha halottak volnának. Levágtam róluk a ruháikat, és befektettem őket egy meleg luxuskabinba, ahol nagyjából 12 óra múltán tértek magukhoz.”
Később sokan voltak hálásak a kimentettek közül a magyar orvosnak, Lengyel Árpád egyre-másra kapta az értékes ajándékokat. A történtek megváltoztatták az életét, az idézett nyilatkozat után még a barátainak sem mesélt arról a rendkívüli éjszakáról. Hazatérve az Országos Munkásbeteg-segélyző és Balesetbiztosítónál rendelőintézeti orvos lett, az első világháborúban katonaorvosként szolgált, egy mentővonat főorvosa volt. Aztán dolgozott iskolaorvosként és tanárként, üzemorvosként az akkori közlekedési vállalatnál, a Beszkártnál, és magánpraxist is vitt. A Kapás utcai Rendelőintézetben életének utolsó három évében volt a gégészet első főorvosa. 1940-ben, mindössze 54 évesen, álmában halt meg: szívrohamot kapott.
A sok túlélő hálájától övezett Lengyel Árpád emlékét hétfőtől tábla őrzi a II. kerületi szakorvosi rendelőintézet bejáratánál is.
