2024. július 23., kedd
28.6 C
Budapest

Ide Süss: a budai pékség, ahol a nagymama receptje szerint készül az aranygaluska

A Medve utcai Ide Süss Manufaktúra Budapest egyik legapróbb újhullámos péksége, ahol a vásárlókat a kiváló minőségű kenyerek és péksütemények mellett a rendkívül igényesen kialakított design is lebilincseli. Nemcsak a kenyereket, de a kalácsokat és minden egyes péksütit is kovásszal készítenek, amelyek tésztájához magyar biolisztet használnak. Májusban volt egyéves az Ide Süss Manufaktúra. Kovács Anita üzletvezető mesélt nekünk a kezdetekről.

Ezen a helyen működött korábban a kerület egyik kultikus kávézója. Hogy lett ebből pékség?

Valóban itt volt korábban a Pöttyös kávézó, ami tőlünk egy teljesen független vállalkozás volt. Én a Vitéz utcai sütödémben kezdtem el a kenyérsütést, jelenleg is itt sütjük az összes termékünket. Kezdetben csak a barátoknak, ismerősöknek sütöttem, de a finom illat becsalogatta az érdeklődőket, és egyre többen kopogtak be az utcáról annak reményében, hogy finom kenyeret vigyenek haza. Nőtt az igény a vásárlásra, ezért eldöntöttem, hogy megpróbálkozom a mindennapos nyitvatartással. A korábbi munkahelyemről, a Nor/Ma pékségből elcsábítottam Tomit, kiváló pék barátomat. Mivel a Vitéz utcában csak műhelyünk van, ezért csak elvitelre volt lehetőség. Nagyon megszerették a minőségi termékeinket a környék lakói és hamar kinőttük a helyet. A Pöttyös kávézóra mindig vágyakozva néztem, hogy milyen jó lenne nekünk üzlethelyiségnek, hiszen tökéletes az elhelyezkedése a Medve és a Vitéz utca sarkán. Mesébe illő a történetünk, mivel néhány hónappal később, 2022 novemberében felhívott a Pöttyös kávézó üzemeltetője, hogy bezárja a kávézót, és először tőlem kérdezi meg, hogy érdekel-e az üzlethelyiség. Villámcsapás-szerűen ért minket a lehetőség, azt éreztem, hogy az égiek meghallgatták a vágyaimat. Egy fél évvel később, 2023 májusában megnyitottuk az Ide Süss Manufaktúrát. Már 1 éve lesz, hogy itt vagyunk.

Sok sikeres, befutott pék korábban egészen mással foglalkozott. Önnek sem ez az első szakmája?

A Magyar Hospice Alapítványnál dolgoztam 15 évig programigazgatóként, kommunikációs szakemberként. Hatalmas büszkeséggel tekintek vissza arra a munkámra és az egykori csapatomra. 15 év után azt éreztem, hogy szünetre van szükségem, ezért 1 év szabadságra mentem, hogy kipihenjem az előző évek intenzív igénybevételét. Ekkor jött a kenyérsütés. Elmentem egy workshopra, a gyerekeim nagy örömére pedig otthon gyakoroltam a sütést. Egy másik, professzionálisabb workshop után azt éreztem, hogy annyira megszerettem ezt a szakmát, hogy eldöntöttem, beiratkozom egy pékiskolába. Így lett végzettségem és gyakorlati tudásom is ezen a területen. Az iskola mellett 580 óra gyakorlatra volt szükség, amit a NOR/MA pékségben végeztem. A korábbi pályámhoz képest ez teljesen más jellegű örömforrás volt. Lelkiismeretes, kreatív és nyitott péknek gondolom magam. Jelenleg is én tesztelem az új termékeket, az állandó minőségbiztosítás is az én feladatom, de mivel mindenki feladatát el tudom végezni, ezért bármikor tudok bárkit helyettesíteni. Hitvallásom: a közösség és minőség. A csapatmunkában hiszek, és abban, hogy a minőségből soha nem szabad engedni. Hosszú távon csak ez visz előre.

Bőséges a kenyérfelhozatal a boltban. Hányféle kenyeret árulnak?

Ötfajta kenyeret, ezek között mindig van tönkölyből és alakor ősbúzából készült, valamintfrancia parasztkenyér és annak ízesített változatai, például rozsos-tökmagos. A tönkölylisztből készült mákos-áfonyás kenyerünket is nagyon szeretik, de az édes péksüteményeink is hamar elfogynak. Organikus gazdálkodótól, a Gyürkice tanyából szerezzük be a fantasztikus minőségű lisztet.

Van ikonikus termékük?

Igen, az aranygaluska lett az Ide Süss egyik slágerterméke. A nagymamám imádott sütni, csodálatos kenyeret és aranygaluskát készített. A pékségekben ritkán van kelt tésztás termék, mivel egy nagyüzemi termelésnél ez nehezen megoldható. Ugyanúgy készítem az aranygaluskát, ahogy a nagymamám. Beleforgatjuk a dióba, viszont a vaníliakrém nem a tetejére kerül, hanem megtöltjük vele a tésztát. Egy héten két nap, kedden és pénteken árusítjuk.  Mivel legjobban a házias termékeket szeretem, ezért készítünk aranygaluskát, Ferdinánd-tekercset, mákosgubát, foszlós kalácsot, babkát. Az előző napi termékeinket féláron áruljuk, mivel a kovászos kenyérnek nagy előnye, hogy másnap sem veszít semmit a minőségéből. A „Ments meg!” termékeinknek sokan örülnek, hiszen azokat kedvezőbb áron vihetik el a vevők.  

Az Ide süss Manufaktúra kakaós csigája a 7. helyen végzett azon a listán, amelyen 30 budapesti kézműves pékség szerepelt. Gondolom, büszkék erre a szép eredményre?

Nagyon örülünk ennek az előkelő helynek, hiszen nagyon erős mezőnyben lettünk hetedikek. A leveles tésztából készült csiga töltelékében a kakaó dominál, ugyanakkor nem folyik szét, az édességet pedig inkább a vajban bővelkedő, kívül ropogós, belül puha tészta adja. Kapható nálunk cukormentes és teljes kiőrlésű verzió is.

A terasz gyakorlatilag kibővíti a boltot, nagyon kellemes a téren kiülni. Bizonyára ezt sokan kedvelik?

A galériánkat is szeretik, de jó időben sokan kávéznak nálunk a teraszon. Idén minden második pénteken közösségi programot szervezünk a teraszon, ahol felolvasóestekkel, zenével, kézműves programmal várjuk a vevőinket. Nagyon sok kedves törzsvásárlónk van, akik kötődnek hozzánk. Nekik és nekem is fontos, hogy ne csak pékségbe, hanem közösségbe járjanak. Ezért találtuk ki ezeket az alkalmakat.

Gomba módra szaporodnak a kézműves pékségek. Nem tart attól, hogy egymásra nőnek?

Ettől nem félek. Nem riaszt el, ha a környéken több pékség van. Külföldön, például Párizsban, 3 utcánként van egy pékség és a vevők a saját kedvenc pékségükbe járnak. Egy pékség egy lakókörnyezetet ki tud szolgálni, nem gond, ha 3-5 utcánként van egy péküzlet. Megélünk egymás mellett, mivel mindenkinek van egy törzsközönsége.  A minőséget nagyon értékelik az emberek, amiért még a város másik, messzebbi részéről is eljönnek. Budapest még sokkal több pékséget is elbírna azért, hogy jó minőségű kenyeret egyenek az emberek. Nem mindegy, hogy mit fogyasztunk el. Ezek a kenyerek biolisztből készülnek, támogatják az egészségünket. A kovászos kenyér nem vész kárba, mert az utolsó morzsáját is megesszük.

Legfrissebb

Budán a kutyáknak is járt a fürdő: ezen az elegáns helyen...

Gondolta volna, hogy egykor a kutyawellnessben is élen jártunk? Fürösztés, nyírás, trimmelés, közel 100 évvel ezelőttről Budapestről, a kutyafürdők fővárosából. A kerület utcáit járva gyakran...

A vendégek megőrülnek ezért a budai étteremért

A kedvencük a gulyás és a csirkepaprikás, és szívesen oltják a szomjukat egy jó meggysörrel - mondta el lapunknak a Polo Pub háziasszonya. Budán, a...