2026. július 1., szerda
31.7 C
Budapest

Leesett vagy leugrott egy nő a Mammut 2 negyedik emeletéről

Hogy pontosan mi történt szerdán délután a bevásárlóközpontban, egyelőre seki sem tudja pontosan.

Ami biztosnak tűnik: az egyes portálok szerint középkorú, mások szerint idős nő a negyedik emeletről került a korláton át a mélybe. Ezt a rendőrség is megerősítette. Hiába próbálták a mentők újraéleszteni, meghalt.

A mostani nem az első ilyen eset. 2020 októberében egy férfi vetett itt véget az életének. Ő is a negyedikről ugrott ki, a mentők nem tudták megmenteni.

2017-ben szintén kiugrott egy férfi a Mammut egyik emeletéről, egy szemtanú szerint teljesen váratlanul. Az áldozat a harmincas éveiben járó jól szituált férfi volt.

2015-ben egy idősebb hölgy ugrott ki szintén a Mammut legfelső emeletéről. Az egykori táncosnő lerakta a földre a táskáját és úgy ugrott a mélybe. A helyszínen meghalt.

2010-ben szörnyethalt egy 20 éves fiú is, ő a Mammut 1 mozijából kijövet ment át a Mammut 2-be és ott vetette magát a harmadik emeletről a mélybe.

Legfrissebb

Hűsítő pontokat nyitott a II. kerület a hőhullám idejére

A rendkívüli hőség miatt klimatizált hűsítő pontokat biztosít a II. kerületi önkormányzat, hogy a lakosok a legmelegebb órákban is biztonságos, hűvös helyen tölthessenek el...

Emberi testrészeket gyűjtött és emberhúst is fogyasztott egy II. kerületi férfi

Sokkoló ügyben nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája: egy 30 éves budapesti férfit fogtak el Budapest II. kerületében, akit emberi test tiltott felhasználásának...