2026. július 16., csütörtök
22.6 C
Budapest

Nőbarát kerület: kikérik a hölgyek véleményét Budán

Őrsi Gergely a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a 6. kerülettel közösen bevonják a nőket a kerület fejlesztésébe.

A II. és a VI. kerület önkormányzata hazánkban még újnak számító, világszerte azonban már számos országban sikeres részvételi eszköz segítségével, közösségi gyűléssel vonja be a nőket a kerületek fejlesztésébe.

A polgármester szerint ezek lesznek Magyarországon az első olyan közösségi gyűlések, amelyek megpróbálják láthatóvá tenni és hasznosítani a nők által összegyűjtött szempontokat. Olyan kérdésekben várják a nők visszajelzését, hogy kellően biztonságosak-e a köztereink, jó-e a közvilágítás, ki kell-e tolni a babakocsit az úttestre a járdán parkoló autók miatt, vagy hogy megfelelő egészségügyi ellátást tudnak-e biztosítani a nőknek, vannak-e olyan rendezvények, amelyeken kisgyerekekkel együtt lehet részt venni.

“A 2025-ös évet a nők évének hirdettük meg, azzal a szándékkal, hogy szeretnénk, ha még több lehetőséget teremtenénk a párbeszédre. Szeretnénk, ha fókuszba helyezhetnénk az egyenlőtlenségeket és közösen alapoznánk meg az új szemléletet, amellyel Budán mindenki ugyanúgy érezheti magát a közösségünkben!” – írta Őrsi Gergely a Facebook-oldalán.

A közösségi gyűlés lebonyolításában mindkét kerületet a DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány segíti.

A közösségi gyűlések résztvevőit a jelentkezők közül véletlenszerűen választják majd ki a szervezők, de olyan módon, hogy a gyűlések összetétele végül leképezze a kerületek lakosságának sokszínűségét. Az előkészítés után a közösségi gyűlésre a II. és a VI. kerületben is kora ősszel kerül sor.

Legfrissebb

Lenyűgöző panoráma a Dunán: 136 négyzetméternyi üveg borítja Budapest új városnéző...

Több mint négy tonna üveget építettek a 2025 decemberében forgalomba állt LAGUNA városnéző hajóba. A magyar tervezésű és építésű járművet kifejezetten a budapesti Duna-szakaszra...

Történelmi regények és nemzeti sorsfordulók a Klebelsberg Kastélyban

A Klebelsberg Kastélyban rendezett kerekasztal-beszélgetésen négy kortárs szerző – Földvári-Oláh Csaba, Bán Mór, Reggő Dániel és Remeczki Imre – a magyar történelem különböző korszakait...