2024. február 23., péntek
11.4 C
Budapest

Pasaréten mindenki elmondhatja a magáét

Egy hónapban egyszer biztosan, főleg ha versben próbálja elmesélni. Minden hónap első keddjén a versmondóké a Pasaréti Közösségi Ház.

A dátum januárban elcsúszott, második kedd lett belőle. A tágas épületben az alagsori nagy előadóba irányított a portás, ahol a fal mellett finom Dúzsi borok, sajtok, kolbászok és palacsinták, körben pedig székek várták a profi és amatőr versmondókat és hallgatókat.

Volt húszéves diáklány és 70 körüli házaspár, a kettő között pedig szinte minden korosztály. A Mondj Te is egy verset! esten hallottunk jegyzetfüzetből vagy telefonról felolvasott és fejből, játékosan, szuggesztíven, már-már magába szippantóan előadott költeményt, versben elbeszélt mesét. Saját verset, Pilinszkyt, Erdős Virágot, Illyés Gyulát, Nemes Nagy Ágnest, Szabó T. Annát és másokat. Ez azon ritka alkalmak egyike volt, amikor nem jelöltek ki előre egy költőt, hogy az ő műveit kóstolgassák, színt vagy ételt, hogy az alapján keressenek verset. Szabadon csaponghatott mindenki, volt, aki a körbemenő rendszerben az előző versre reflektált egy másikkal.

Van olyan, hogy művészeket is hívnak, Szersén Gyula is így jött el, vagy Lackfi János. Kedden a Hír TV stábja forgatott és ott volt egy államtitkár is, Takács Bence barátjának és a versek szeretőjének minőségében. És kiderült az is, hogy februárban kinek a versei hangzanak el Pasaréten. Éppen aznap indult a Tamási Áron emlékév, így az Ábel trilógia Farkaslakán született írójára esett a választás.

De lehet, hogy márciusban meg mindenki ugyanazt a verset fogja mondani-olvasni. Mert ilyen is van. A lényeg a költészet és az együttlét, aztán jöhet mindenféle más meglepetés és kihívás.

Hét éve indult a dolog, alulról jövő vágy, civil kezdeményezés és közösségformáló erő a Mondj Te is egy verset mozgalom: a közösséget a versek formálják – mesélte a MyBudának Takács Bence Ervin MMA-ösztöndíjas versmondó, aki ezt az egészet megálmodta. Színészek, költők, barátok voltak az alapítótársak. Kevesen bíztak abban, hogy nem fog hamar kifulladni. Mégis hét éve él már, a város különböző pontjain, sőt vidéken is. A II. kerületben a Pasaréti Közösségi Házban, minden hónap első keddjén, este 7-kor.

Takács Bence Ervin

“A versek tartanak össze. Mi csak ekkor találkozunk, nincs bratyizás. Nem kell több, mint 5-8-10 ember. És hozzuk a bort, hozzuk a sajtot, hozzuk a kolbászt és most már a finom nutellás palacsintát is. Azért, hogy fél órát, egy órát a versek körében legyünk. A másikat is megajándékozzuk, bővítjük a tudást, meg magunkat trenírozzuk. Adunk a másiknak és kapunk tőle. Közben barátságok szövődnek, szerelmek szövődnek. Nem baj. Legyen.”

Legfrissebb

Ilyen disznótor még nem volt Budán!

Megnéztük az első budai disznótort a Fény Utcai Piacon. A Fény Utcai piac Buda, de talán egész Budapest egyik legjobb közösségi helyszíne. A piac miatt...

Floráriumok, kerámiák és kézműves sámlik a Maker’s Marketen

A most kétéves Maker's Marketet a hűvösebb időszakban a Marczibányi Téri Művelődési Központban rendezik meg, míg márciustól a Fény utcai piacon. A havi dizájnvásáron...