2025. március 24., hétfő
9.9 C
Budapest

Pótelőadás lesz vasárnap a Köddé váltak sikere miatt

A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál japán-német produkciója akkora siker lett, hogy vasárnap 20:45-re még egy előadást meg kellett hirdetni, mert minden korábban meghirdetett budapesti előadás telt házas lett.

A film tiszteletbeli nagykövetét, Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas újságírót kérdeztük a filmről.

Mit gondol, minek köszönhető a film hatalmas sikere?

Bennünket, magyarokat mindig is érdekelt a japán kultúra. Még az apámnak is voltak olyan elképzelései, miszerint a magyar és a japán valamiféle rokon nemzet és szerette az ilyen jellegű szakirodalmat böngészni. Persze nyelvészeti szempontból a magyar uráli, azon belül finnugor nyelv, de attól még nyilván minden fejtegetés érdekes. Nyilván az is közrejátszhatott a sikerben, hogy nagyon sok helyen sikerült a médiában is beszélni, mesélni erről az érdekes filmről.

Említette, hogy vonzódunk a japán kultúrához, ee azért ez teljesen más, mint az európai, nem?

Nagyon sokat jártam Japánban. Ez alapján azt mondhatom, hogy egy magyar számára szinte megizzasztó még az is, amikor először elmegy kipróbálni a motoros vécét, vagy egy igazi japánok által kedvelt szállodában elmegy fürödni, hiszen nincsen latin betűs felirat, csak a nemzetközi szállodákban. De persze ez csak néhány humoros példa, ugyanakkor a valóság is az, hogy még a teázásnak és sok más hétköznapi dolognak is megvan a maga szertartása. A japánok rendkívül hagyománytisztelők és mérhetetlenül pontosak.

Akárcsak a vonatok. Volt olyan, hogy késett a vonat, amikor Japánban tartózkodott?

Soha. A Shinkansennel is sok alkalommal utaztam, de soha egyetlen szerelvény sem késett, még egyetlen másodpercet sem, amíg ott voltam.

Ennyire fontos nekik az idő?

Szerintem mindenkinek fontos az idő. Csak mindenki máshogy viszonyul hozzá. Afrikában van az a mondás, hogy az európai embernek pénze van. Az afrikainak meg ideje. Amikor meghirdettek egy afrikai országban egy sajtótájékoztatót, akkor a meghirdetett időpontra, 4 órára csak mi voltunk ott, még a hivatalos delegáció tagjai is csaknem 2 órás késéssel érkeztek, a helyiek és a vendégek szintén. Japánban ugyanakkor az esemény előtt már 30 perccel ott vannak az érintettek, nehogy véletlenül egy másodpercet is késsenek.

Ez a film Japán kevésbé ismert oldalát mutatja meg. Mi az, amit bemutatnak a filmvásznon?

A film nem a pozitiv oldalát emeli ki a japán életnek. Nyilván a pontosság, fegyelmezettség, a munkahely feltétel nélküli tisztelete és a ragaszkodás hozzá nem feltétlenül rossz, de mellette sok probléma is van, hiszen nincs olyan a világon, ami tökéletes lenne – kivéve a feleségem és az anyósom. Japánban például nagyon sok az öngyilkos, mert nehezen tudják elviselni a munkahelyi problémákat, konfliktusokat, a tartozást, vagy bármilyen lelki megrázkódtatást. Mivel keveset pereskednek, a konfliktusok megoldása is más. Hogy fel tudják ezeket dolgozni, néha el kell menekülniük, mert nem tudnak tovább abban a közösségben létezni, ahol érte őket egy-egy kellemetlenség. Néha olyan dolgokért is el kell szerintük menniük, hogy el sem bírjuk képzelni. Egyesek szerint nyomasztó ez a film, mert a szereplőknek fel kell adniuk a korábbi életüket, mert például adósságspirálba keveredtek, vagy éppenséggel a munkahelyükön nem tudták teljesíteni a feladatokat. Szerintem az alkotás egy jó megoldást mutat be, mert legalább nem az öngyilkosságba kellett menekülniük. Bizonyos dolgok megítélése teljesen más ebben a kultúrában, de talán épp ezért izgalmas ez a film. Érdemes megnézni vasárnap a Mammutban, este 20:45-től.

Legfrissebb

II. kerületi pedagógus lett az Év Tanára

Az Év Tanára díjat az Év Tanára szakmai bizottsága ítéli oda olyan pedagógusoknak, akik a legtöbbet tették a magyar közoktatás, nevelés terén a bizottság...

Egy budai szálloda is megkapta az Alvásbarát Hotel díjat

Három szálláshely vehette át a 2025-ös Alvásbarát Hotel díjat a Magyar Alvás Szövetség elnökétől, G. Németh Györgytől. "Sokan küzdenek idegen helyeken alvásproblémákkal, így kiemelten fontos, hogy a...