2026. június 15., hétfő
15.6 C
Budapest

Tört-zúzott egy betörő a II. kerületben – kaspóval kezdte, térkővel fejezte be

Budapest II. kerületében tört be egy ingatlanba egy 38 éves férfi április 27-én a déli órákban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A férfi átmászott a kerítésen, majd különböző tárgyakkal próbálta betörni a ház bejárati ajtajának üvegét. Először egy virágkaspóval kísérletezett, sikertelenül, végül egy térkővel sikerült kárt okoznia. Ezt követően elhagyta a helyszínt.

A rendőrök később a lakcímén igazoltatták az elkövetőt, ahol kiderült, hogy több elfogatóparancs is érvényben volt ellene. A férfi korábban jogerős börtönbüntetést kapott ittas járművezetés miatt, amelynek letöltését nem kezdte meg, emellett lopás és egyedi azonosító jellel visszaélés miatt is elzárásra ítélték, valamint bódult állapotban történő járművezetés miatt közérdekű munkát is kiszabtak rá. Egy másik ügyben nemzetközi elfogatóparancs is volt ellene.

A férfit elfogását követően garázdaság és rongálás gyanújával hallgatták ki, majd büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, ahol megkezdi büntetéseinek letöltését.

Legfrissebb

Százötven fiatalt avattak gyermekvasutassá a Hűvösvölgyi végállomáson

Százötven fiatalt avattak gyermekvasutassá a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásán szombaton. Az eseményen a közlekedési és beruházási miniszter azt mondta: a Gyermekvasút Magyarország különleges értéke, és...

Szarvasűző messzeségek – Abásfalva történetei a Könyvhéten

Bemutatták a Kárpát-medence felfedezése sorozat új kötetét az Ünnepi Könyvhéten. A 97. Ünnepi Könyvhét programjaként június 12-én a Dunakorzó 21-es standján, az Eötvös Kiadó pavilonjánál...