A képviselő is segíti az autistákat

Gór Csaba második kerületi képviselő a KockaCsoki stábjához látogatott el. Ők régóta az autista emberek segítését tűzték ki célként. 

Igazi „autizmusbarát” környezetben és módszerekkel ismertetik meg a résztvevőkkel a konyhai munkával kapcsolatos alapismereteket. 

A résztvevők a gyakorlatban is kipróbálják az ételek elkészítését, melyből természetesen a csokoládé sem maradhat ki. A képzés végén a fiatalok könnyen érthető receptgyűjteményt kapnak. Pályaorientációs programjukat pedig kifejezetten a 15-21 év közötti autista fiatalok számára dolgozták ki.  

Minden kiállás az autistákat segítő szervezetek mellett példaértékű és nagy segítséget jelent – jegyezte meg kérdésünkre Csató Judit kitüntetett óvodapedagógus, a külhoni és anyaországi autisták óvodai nevelésével foglalkozó egyesület elnöke.

Legfrissebb

Tarthatatlan állapotok: szexuális cselekmény az utcán, emberi ürülék, verbális inzultusok az...

Nemcsak a II. kerületben, hanem a szomszédos I. kerületben is visszatérő téma a közterületek állapota és az utcán tapasztalt konfliktusok. Az I. kerületi közösségi...

Oktoberfesttel, graffiti-kiállítással és klipfesztivállal nyitja az őszt a Dugattyús

Fotókiállítások, filmvetítések, zenei estek, beszélgetések és gasztronómiai programok is szerepelnek a Dugattyús kulturális közösségi tér őszi kínálatában. A Margit körúti helyszín többek között a...