2024. május 12., vasárnap
18.4 C
Budapest

Egy kis Szicília a Frankel Leó úton: arancinit kóstoltunk Budán

Az olasz ízek egyre szélesebb palettájából lehet választani Budán: már nem csak kiváló, nápolyi pizzákat ehetünk, hanem arancinit is kóstolhatunk. Mutatunk egy helyet, amit érdemes kipróbálni!

Benedetti Péter különleges boltot álmodott meg. A főprofil is szokatlan: a délolasz finomság, az arancini, glutén- és laktózmentesen, hozzáadott cukor nélkül. A boltban kapható még néhány fajta tésztaétel, saláták, többféle leves, olasz üdítők, sörök és persze finom olasz kávé is.

A cégéren szereplő Benedetti név alapján úgy látom, egyértelmű az olasz kötődés.

A dédnagyszüleim érkeztek a századfordulón Észak-Olaszországból, ahol most is élnek rokonaim. Szeretem az országot, sokat járunk ki, igaz, mostanában kevesebbet. Gyermekkoromban gyakoribbak voltak a családlátogatások is. Imádom az olasz ételeket és hát az egyik kedvencem a Szicíliában megismert arancini.

Korábban zenei területen dolgozott, ezt teljesen lecserélte a gasztronómiára?

Továbbra is szívesen csinálom a zenei programok szervezését, például én állítom össze a Belvárosi Fesztivál nagyszínpadának a műsorát. Régebben zenekarokat is menedzseltem, kiadóknál dolgoztam, fesztiválokat csináltam. Azt hiszem, jót tesz az embernek az időnkénti váltás és mivel mindig is érdekelt a gasztronómia, gondoltam, kipróbálom magam ezen a területen is.

Honnan jött az ötlet, hogy arancinit készítsen?

Szerettem volna valami olaszosat, így találtam ki az arancinit főprofilnak. Olaszországban nagyon népszerű streetfood, először én is egy büfékocsival jártam a fesztiválokat, de közbeszólt a járvány. Talán 6-8 rendezvényen voltam vele a pandémia kezdetéig. A Frankel Leó utcai üzletet eredetileg a téli szezonra terveztem, de végül csak ez maradt meg, a foodtruck-os kitelepüléseket elengedtem.

A Benedettiben a fő profil az arancini, Olaszországban is találunk kifejezetten erre szakosodott éttermeket?

Én leginkább a szortiment részeként láttam arancinit árulni a büféket, kávézókat. Cataniában vagy Taorminában, ott, ahol pizzaszeletet, paninit vagy focacciát árulnak, ott arancini is van. Északon nem jellemző, én még Rómában találkoztam hasonlóval suppli néven, míg Szicíliában a pékségek pultjain is megtaláljuk. Fel sem tűnik elsőre az embernek, de aki ismeri, az gyorsan megtalálja a legjobb arancini lelőhelyeket. Az olaszok egyébként csak úgy snacknek eszegetik, nem jellemző, hogy étlapon is szerepelne. Kicsit olyan, mint nálunk a fornettis, ha csak gyorsan be szeretne kapni egy falatot az ember.

A családoknál kint mennyire szokás otthon elkészíteni?

Mivel Szicília Olaszország legszegényebb régiója, ezért nem csoda, hogy a maradék, már meggyurmásodott rizottót sem pazarolják el – egyszerűen megformázzák, a közepébe kerül egy mozzarella golyó, jöhet a panír és máris kész az egyik legfinomabb refood. Pont ezért nincs konkrét arancini recept, mert amilyen rizottó került terítékre, olyan arancini lett a másnapi ebéd. Ez olyan, mint nálunk a hortobágyi palacsinta, ami alapvetően a megmaradt vagy szétfőtt pörkölt újrahasznosításából született. Szoktam még példálózni a minestrone levessel, aminek ugyancsak nincsen konkrét receptje, eredetileg csak a konyhában fellelt maradék zöldségek, sajtvégek, szalonnabőr stb. hozzáadásával készült, a neve is csak annyit jelent, a “nagy leves”.

Itt hányféle arancini kapható?

7 sós és két édes a választék. Mostanra alakult ki ez a szortiment, és azt hiszem ennél is maradunk. Többen javasolták a pisztáciát új íznek, de én úgy vettem észre, ez nem olyan népszerű nálunk – ennek ellenére, ha rendezek például egy arancini fesztivált, ott kipróbálom ezt is és meglátjuk, milyen lesz a fogadtatása.

Az édes változat ugye tejberizzsel készül, a panír pedig mindegyik fajtánál liszt helyett kukoricadarát tartalmaz, ez jelent változást?

Az autentikus kritikusok az itt élő, illetve idelátogató olaszok. Szerintük ez talán még finomabb az eredeti olasz variánsnál. A magyarok édesszájúak, ezért is szerepel a banános nutellás illetve a házi málnalekváros arancini a kínálatunkban.

Az alapanyagokat Magyarországon szerzi be?

Szerencsére ezzel már nincs problémám, vannak olasz nagykerek ahonnan az eredeti alapanyagokat be tudom szerezni. Manapság már bárki megkapja az olasz boltokban az alapanyagokat és a neten recept is van fent bőven, így akár otthon is meglehet próbálkozni az elkészítésével.

Itt kis tányéron kapják a vendégek a gyakran menüben rendelt aranciniket, és hozzá kaphatnak kést és villát. Az olaszoknál hogy szokás ezt enni?

Hát csakis kézzel – az állaga miatt könnyű enni, a miniket egyszerűen be kell kapni, nem úgy, mint a lángost és a hamburgert. Az arancini nem folyik, nem csöpög, maximum a sajt nyúlik, mint a pizzaszeleteken. A rutinosabbak a kúp végét tarják a kezükben, és aluról kezdik a falatozást.

A Frankel Leó utca 21-23 alatt található kis üzlet, a Lukács Gyógyfürdő szomszédságában, a szintén olasz cukrászda, a Dolcissima mellett található. 11-től este 7-ig, hétvégén este 6-ig várják a vendégeket.

Legfrissebb

Budán csaptak össze a média dolgozói az Arany Glóbuszon

Már 16. alkalommal szervezték meg az Arany Glóbusz médiakupát. Idén először, a Kodolányi János Egyetem budai kampuszán csaptak össze a kommunikáció területén dolgozók csapatai. Mindenkinek...

Turisztikai ügynökség: 2024 rekordév lehet az első negyedéves számok alapján

Az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a magyarországi szálláshelyek, amely 14 százalékkal haladta meg a tavalyi negyedéves számokat. A Magyar...