2025. február 9., vasárnap
5.2 C
Budapest

Hercegnők, kalózok és kishuszárok is nyeregbe pattantak Budán

Idén már harmadik alkalommal rendezték meg a jelmezes történelmi lovasfelvonulást.

A környékbeli lovasok idén is összefogtak, a magyar történelem és a hagyományőrzés jegyében. A Gercse templomnál gyülekező lovasok újra gyönyörű ruhákban jelentek meg, hogy 10 órakor elkezdjék a menetet a templomtól a kastélyba a magyar olimpiai és Európa-bajnok kajakozó, Dombi Rudolf vezetésével.

A kerületi Hársfavirág Lovarda és a lovas polgárőrök lovasaiból állt a menet kiegészülve néhány egyéni lovassal. Az esemény alapítója, Földvári-Oláh Csaba már az első alkalommal sem egy puszta felvonulásnak szánta az eseményt, és idén ugyanúgy a végcélnál, a Klebelsberg kastélynál várták a további programok a résztvevőket.

Itt aztán kihirdették, hogy a menethez csatlakozott gyerekek közül kié lett a legszebb és legautentikusabb magyar történelmi jelmez és a gyerekek a lovakra is felülhettek.

Nem csak lovasok voltak, hiszen ilyenkor azokat is várják, akiket érdekel a lovasélet, és szeretnék látni, milyen, amikor egy történelmi menet vonul a budai kis utcákon, majd lovasok töltik meg a Klebelsberg kastély udvarát.

Legfrissebb

Őrült akciójelenetek a Duna felett: Keanu Reeves új filmjében helikopterek harcolnak

Ahogy arról korábban beszámoltunk: a Keanu Reeves főszereplésével készülő hollywoodi film jeleneteinek forgatásához a Lánchíd környékét teljesen lezárták. A produkció stábja táblát is elhelyezett,...

Helikopterek köröznek Buda felett, lezárták a Lánchidat, minden sarkon rendőrök járőröznek

Több esemény is felbolygatja a budaiak életét a hétvégén. A hét végén lezárják a Lánchidat és a Pesti alsó rakpart Eötvös tér és Jászai Mari...