2024. április 20., szombat
12.1 C
Budapest

Igazán elit kiállítás lett az idei Szalon

Olybá tűnt, hogy még a vendégkört is megválogatják, pedig nem.

Mintha egy VIP parti hátsó szobájában lévő fogadására kaptunk volna meghívót, olyan volt az érzésem a Budapesti Szalon, azaz a Lakástrend Kiállítás pazar eseményén a Budapest Arénában.

Az az igazság, hogy a feleségem nálam sokkal jobban felkészült, én ugyanis korábban kettő márkáról hallottam komolyabbakat – Samsung és Electrolux – azok közül, akik kiállítottak a pazar a Lakástrend Expón. A Szalon valóban olyan belsőépítészeti megoldásokat kínáló cégeknek, személyeknek ad lehetőséget a bemutatkozásra, amelyek termékeit legfeljebb katalógusokból vagy szájhagyományok útján ismerhetjük meg, de nem feltétlenül van márkaüzletük a belvárosban. Mindegyik magas színvonalat képvisel.

A Budapesti Szalon Lakástrend kiállításon más volt a hangulat, mint amikor az Ikeában sétálgatunk, sorba állunk, hátha még van a svéd húsgolyóból – ami egyébként török. Itt tényleg a legizgalmasabb, legjobb, legszebb megoldások sorakoznak egymás mellett: az egyik kis mini szoba a francia sanzonok világát idézi, a kávézó pedig olyan, mintha Marokkóban lennénk, az ezeregyéjszaka világába csöppenve.

Ha végig gondolom, legalább 6-8 olyan izgalmas megoldást láthattunk, ami még engem is meghökkentett. Ilyen volt például az a zuhany, amit jobbra-balra homok vett körül, középre pedig egy tükröt raktak, ami így olyanná vált, mintha egy sivatagi kútban fürödnénk.

A jólöltözött dizájnerek bármiben segítettek, ha érdeklődtem afelől, hogy bőrből vagy műanyagból van a jacuzzinak kinéző valami. Erről végül kiderült, hogy tényleg jacuzzi, és egy izgalmas amerikai anyagból készült, amit aztán bőr vagy szövet utánzattal befednek, így a szoba közepére is tehetjük ezt a csodát, mert nem is igényel komolyabb gépészeti megoldásokat.

A Szalon bejárásához nagyjából 3 óra kell, ha rácsodálkozunk mindenre, ahogy én tettem. Ha valaki szakértő, mint a feleségem, akkor akár másfél napot is el tud itt tölteni baráti csevejjel és értő mustrával. Ha még vasárnap van idejük, menjenek ki bátran!

Legfrissebb

Diók, pipák, kalapok: Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva és Gobbi Hilda kedvenc...

Ments másként! – budai tárgyak és történetek címmel nyílik kiállítás a Klebelsberg Kultúrkúriában Kárpáti Tamás egyedülálló gyűjteményéből április 25-én. A tárlaton csupa olyan tárgy...

Dombi Rudolf: nagyon közel áll hozzám a lovas életforma

A magyar olimpiai és Európa-bajnok kajakozóval a jelmezes történelmi lovasfelvonuláson találkoztunk. Milyen kötődése van a lovakhoz? Fantasztikus érzés ilyen csodás állatok között lenni, akikből rengeteg nyugalom árad és sokat...