2026. február 14., szombat
9.5 C
Budapest

Netflix helyett a premiermozgókba jártak egykor a budaiak

Mutatjuk, mi volt 90 éve műsoron az első budai mozgófényképszínházban, a Korona Mozgóban!

Budapest a múltban is élen járt a mozik terén, Európa egyik mozifővárosaként tartották számon. Míg ma inkább a forgatások miatt, addig 100 éve a mozitermek tekintetében volt az elsők között. A korabeli lapok szerint az első előkelő mozik mind a pesti oldalon sorakoztak, és egy ideig a budaiak kénytelenek voltak átmenni Pestre, ha jó előadást akartak élvezni.

1926-ban viszont megnyílt Buda előkelő és igazán nagyvárosi mozgófényképszínháza, a Korona Mozgó a tabáni Bethlen-udvarban. A megnyitón megjelent Buda krémje, igazi ünnepnap volt az esemény a budaiaknak.

“A Korona Mozgó első műsora ízelítőt adott az új mozi nagyszerű művészi programjából. Norma Talmadge gyönyörű filmje : „A lady” és Hoot Jaibson pompás bravúrfilmje : „A fickó ” kerültek bemutatásra (az utóbbi a pesti premier-mozgókkal egyidejűleg). Az előkelő közönség elismeréssel fogadta az új mozgó bemutatkozását és lelkes tapssal kísérte az előadást” – írták a Színházi Élet 1926/10 számában.

Pár évvel később 1934-ben új premiermozgó nyitotta meg kapuit Budán. A Simpson filmpalotát a mai Bartók Béla úton a korabeli viszonyokhoz képest elképesztő technológiával szerelték fel.

“Ennek az új filmszínháznak nemcsak az a nevezetessége, hogy az első középeurópai mozi, amelyet egyenesen hangosmozi céljaira építettek, hanem az is, hogy az összes modern hangtechnikai, világítási és fénytechnikai és akusztikai találmányok felhasználtattak benne. A legkényelmesebb, legelegánsabb budapesti mozgószínház lesz az új Simpson-filmpalota, amelyet Gyárfás Gyula igazgató augusztus 11-én mutat be a sajtó és a hivatalos világ képviselőinek. A mozi megnyitása augusztus 14-én lesz, amikor Dorothea Wieck első amerikai filmjét, A kolostor gyermeke c. Paramount-drámát mutatja be” – írták a 8 Órai Újságban a megnyitó előtt.

Legfrissebb

Nem a Vár, nem a Halászbástya – izgalmas, élményalapú ötletek első...

Egy klasszikus kávézásnál sokan úgy érzik, mintha állásinterjún ülnének. Ha viszont közben csinálnak valamit – szabadulószobáznak, teát kóstolnak, e-bike-oznak vagy főzőworkshopon vesznek részt –,...

Fiatal tehetségek diadala a II. kerületben – Rangos strandröplabda-tornát rendeztek a...

A hétvégén igazi sportünnepnek adott otthont Budapest II. kerülete: rangos felnőtt strandröplabda-tornát rendeztek, amelyre az ország számos egyesületéből érkeztek férfi és női versenyzők. A...