Saját veteményes Budán: újra lehet jelentkezni a II. kerületi közösségi kert programra

Ismét meghirdette közösségi kert programját a II. kerület, amelyre április 19-ig várják a kertészkedni vágyók jelentkezését. A kezdeményezés célja, hogy a helyi lakosok közösen művelhessenek kisebb parcellákat, erősítve ezzel a közösségi kapcsolatokat és a fenntartható városi életmódot.

Az idei évben három helyszínen nyílik lehetőség a részvételre: a Mechwart ligetben, az Elvis Presley játszótérnél, valamint a Szabó Magda sétányon, a Mammut és a Millenáris között – tájékoztatott a közösségi oldalán Őrsi Gergely, II. kerületi polgármester.

A programra jelentkezőknek röviden be kell mutatniuk kertészeti terveiket: milyen növényeket ültetnének, hogyan gondoznák az ágyásukat, illetve mely növények termesztését tartják fontosnak. Emellett azt is jelezni kell, melyik helyszínt választják, és részt vettek-e már korábban a programban.

Az érdeklődők a kozosseg@masodikkerulet.hu e-mail címen jelentkezhetnek.

Legfrissebb

Szeptemberben újra lecsóillat lengi be Budát

Szeptember 12-én ismét megrendezik a Pasaréti Lecsófőző Fesztivált. A hagyománnyá vált eseménynek ezúttal is a Nagy Lajos tér és a Fenyves park ad otthont. A...

Nagytakarítás a II. kerületben: több utca is sorra került

Ezúttal a Napraforgó, a Széplak és a Cirok utcákban végeztek teljes körű takarítást a Tiszta Buda munkatársai. A kerület a közösségi oldalakon arra kéri a...