Tarthatatlan állapotok: szexuális cselekmény az utcán, emberi ürülék, verbális inzultusok az I. és II. kerület közterületein

Nemcsak a II. kerületben, hanem a szomszédos I. kerületben is visszatérő téma a közterületek állapota és az utcán tapasztalt konfliktusok.

Az I. kerületi közösségi csoportokban az elmúlt időszakban több olyan bejegyzés is megjelent, amelyben lakók a közterületek állapotára panaszkodnak. A beszámolók szerint bizonyos parkokban és eldugottabb zöldterületeken rendszeresen szemetet, emberi ürüléket és vizeletet hagynak maguk után, illetve hangoskodásról, kötözködésről és konfliktusokról is írnak, amihez sokan egy több főből álló csoportot társítanak. A Corvin teret és a Szentháromság Parkot is megnevezték a panaszok között. Egy hozzászóló azt állította, hogy a Mátyás-templommal szembeni parkban áldatlan állapotok uralkodnak: lépten-nyomon emberi ürülékkel szennyezett a terület, ahol hajléktalan emberek is tartózkodnak, a Hilton alatti parkos részen.

A közösségi médiában egy olyan videó váltotta ki a legnagyobb felháborodást, amin jól látszik, hogy a Fő utcán, közterületen folytattak szexuális tevékenységet ketten. A felvétel kapcsán több hozzászóló döbbenetének adott hangot.

A II. kerületben is visszatérő panaszok

Hasonló problémák a II. kerületben is sokadjára kerülnek elő a helyi közösségi beszélgetésekben. Különösen a Fény Utcai Piac és a Széll Kálmán tér környékével kapcsolatban számolnak be egyes lakók arról, hogy időnként olyan személyekkel találkoznak, akik verbálisan inzultálják, provokálják vagy agresszíven megszólítják a járókelőket. A panaszosok szerint a helyzet azért is kellemetlen, mert ezek a környékek a II. kerület legforgalmasabb részei közé tartoznak: naponta rengeteg gyalogos, idős ember, vásárló és tömegközlekedő fordul meg itt. A lakók egy része ezért azt szeretné, ha a problémás eseteknél gyorsabban és következetesebben történne intézkedés.

Fontos ugyanakkor, hogy a közösségi médiában megjelenő beszámolók nem alkalmasak annak megállapítására, hogy a jelenség milyen gyakoriságú vagy mekkora mértékű, és az egyes esetekben sem ismert minden körülmény. A panaszok azonban azt mutatják, hogy a közterületek használatával és a közbiztonságérzettel kapcsolatos kérdések több budai kerületben is rendszeresen napirendre kerülnek. A vita így már nem pusztán arról szól, hogy hol és hány hajléktalan ember tölti az éjszakát, hanem arról is, hogyan lehet úgy biztosítani a közterületek rendjét, tisztaságát és mindenki számára biztonságos használatát, hogy közben a hajléktalanság szociális problémájára is megfelelő választ adjanak az illetékes szervek.

Fotó: Facebook – I. kerületi Lakosok Közössége

Legfrissebb

Oktoberfesttel, graffiti-kiállítással és klipfesztivállal nyitja az őszt a Dugattyús

Fotókiállítások, filmvetítések, zenei estek, beszélgetések és gasztronómiai programok is szerepelnek a Dugattyús kulturális közösségi tér őszi kínálatában. A Margit körúti helyszín többek között a...

Bíráskodhat-e a mesterséges intelligencia az emberek felett?

A mesterséges intelligencia és az igazságszolgáltatás kapcsolatáról, valamint az adatvédelem aktuális kérdéseiről tartott előadást Czine Ágnes, az Alkotmánybíróság elnöki teendőit is ellátó professzor a...